Írjunk közös Sikertörténetet

Bevezetés

Mi a játék, amit szeretsz?

Észrevétlenül lépsz bele egy történetbe. Egy történetbe, amelyet ha szerencsés vagy nemcsak olvasol és nyomon követsz, hanem tovább is írsz. A te történeted lehet komoly fejezet ebben a könyvben, de lehetsz csak epizód szereplő is. Ám ha elég vonzónak érzed, hogy te e történet részese légy, akkor már fontosnak tűnik egy epizód is. Azonban kell, hogy írható legyen ez a történet, sőt kell, hogy a történet nyelvén tudj írni, hozzá tudj tenni a nyelvhez, a történethez valami pluszt. A festő az ecsetével, a filmrendező a történetvezetéssel, képbeállításokkal, egy sportoló a különleges teljesítményével, egy sakkozó a sakkjátszmáival írja ezt a történetet. Minden csak játéknak indul, de aztán egy ponton azt gondolhatod, én ezt a játékot jobban játszom, mint mások, hát akkor dolgozzak keményen azon, hogy minél jobb legyek a játékban.

   Vannak szabályok, alapelvek,mit meg kell tanulj a játékhoz, ám, ha ezt úgy sajátítod el, mint az anyanyelvet, ha úgy rögzülnek benned motívumok, mint az első lépések, akkor később nagyon magabiztos lehetsz. Ám ahhoz, hogy minden pontosan működjön a játékodban hosszú út vezet. Gyermekként feltűnni, akár könnyű is lehet, mert néhány jobb alapkészség máris tehetségessé avat. Egy gyerek tehetségén, pedig a legtöbb felnőtt elérzékenyül. Ám, ahogy feltűnsz, úgy el is tűnhetsz, mert neked csak játék volt, s az is marad mindig, – legalábbis ezt szeretnéd - amit csinálsz, a kemény munka része, pedig már nem vonzó. Túl sok energiát, túl sok időt követel a siker. A játékot szeretni és rajongani érte, üdítő, de dolgozni érte nagyon fáradtságos. Egyedül a jövő, a történet kiteljesedése írja jóvá ezt a sok befektetett energiát. A történet végét, pedig még csak nem is sejted, amikor belelépsz. Csak, mint hangfoszlányokat érzékeled a korán feltűnők és később valóban sikeres történetírók példáját. Olvasónak lenni, megismerni ezt a történetet felemelő, erőt ad és lelkesít, nagyon hamar lehet bárki olvasó, de hogy íróvá légy ebben a történetben, ahhoz kell a nyelvtudás, az adott nyelv használatának technikai része, a sok gyakorlás és a sok kudarc. Ugyanakkor még csak gyerek vagy és játszani vágysz.

Jóváírt történetek a jövőből

Paul

A gyerek csoda, a sakkozó gyerek, ha ügyes még mindig csak csoda. Aztán elérkezik egy pillanat, amikor csodálatossá lesz. Az 1800-as évek második felében, Amerika mind a nyugati, mind a keleti partvidéke távol állt a globális világtól. Egy-egy történet nem pillanatok alatt járta be a földrészeket, hanem hosszú évek alatt, valahol a jövőben bontakozott ki, s mire mindenki ismerte már legenda vált belőle. A történet szereplői, ekkorra pedig minden bizonnyal legendássá lettek. Élt ebben az időben New Orleans-ben egy kis Paul nevű fiúcska. A gyermekkor mindent megadott neki, hisz a papája bíró volt a városban, így a játék és a tanulás töltötte ki a mindennapjait, nem pedig az éhezés, amely bármely korban is élj, mindig rengeteg gyermeket súlyt. A kis Morphy családja korán felismerte, hogy a gyermek különös vonzalommal viseltetik a sakk iránt és a bábok tologatásának geometriai élménye, különös tehetséggel párosul. Játék, amely segíti a tanulást, nincs szülő, ki ne rajongana, e párosért, hisz a gyermek fejlődése, minél biztosabb lábakon állása, e Darwini világban nyugalommal tölti el a szülői szíveket.

   Ettől fogva lázasan biztatták, hogy minél többet játsszon a családi összejöveteleken, mert így a gyerek nemhogy zavarna, vagy játékával elvonna a felnőttek közül valakit, hanem a felnőtt világ részese lehet. Gyerek, akit szeretnek és megbecsülnek a felnőttek, mert a játék a város értelmiségei közé emelte egy pillanat alatt. Paulnak pedig csak játszania kellett a játékot, amit szeret. Játék, amelyben láthatja, mint pirul ki felnőtt bácsik arca és gördül rajta végig egy-egy izzadság csepp, mielőtt megadóan kezet nyújtatnának. Megfogják a piciny fiú kezét, s inkább melegítenek rajta egy kicsit, nehogy túlzottan megszorítsák legyőzőjük ujjait.  A várost képviselő vezetők e vereségek után maguk biztatják a kisfiút, nosza játssz minél többet a környéken, vidd tovább városunk jó hírét. No és persze hagy nevessünk elbizakodott szomszédjainkon, hogy egy new orleans-i kisfiú, az évszázados szellemi játékban két vállra fekteti őket.

Pault kilencéves korára már New Orleans egyik legjobb sakkjátékosának tartották. Hírét azonban nem hordta hátán a világ, inkább egy-egy utazó találkozhatott csak vele.  1846-ban Winfield Scott tábornok, aki erős sakkjátékosnak tartotta magát, - köreiben nem nagyon akadt legyőzője - New Orleansban járva nem hagyhatta ki, hogy ne keressen újabb ellenfelet, akivel szemben katonai, stratégiai ügyességét a táblán bizonyíthatja. Megérkezve azonnal közölte vendéglátóival szándékát, hogy egy szintén erős helyi sakkozót keres ellenfélnek, hogy minél kellemesebben tölthesse a városban az időt. A „ravasz házigazda” – milyen mesés fordulat - szálláshelyén örömmel újságolta, hogy még az est folyamán teljesítik kívánságát és New Orleans legerősebb játékosával mérkőzhet meg. Scott tábornok számára a több fogásos vacsora végtelen hosszú és időt rabló eseménnyé vált. Nem érezte a háziasszony főztjének az ízét, a házigazda borának az aromáját. Már csak megnyitási variációk és kombinációk ragyogó áradata töltötte ki nem csak elméje, de érzékei valamennyi pontját.

   Mikor végre megszabadult a vacsora szenvedésétől, - szellemi régiókban, minden evilági már csak untat - alig várta, hogy felállítsák végre a sakktáblát. Egy katona és sportoló minden izgalmával, ami a döntő küzdelem előtt rá vár, ült az asztalhoz várva a helyi bajnok sakkozót. Ekkor bekísérték Scott ellenfelét, a kilencéves Paul Morphyt. Scott tábornok dühödten pattant fel a helyéről, a katonai parancsok megsemmisítő stílusában kérve elégtételt, az ízléstelen tréfáért. „Nem gondolják, hogy én egy gyerekkel sakkozom. Ez aztán felháborító és méltatlan egy tábornokhoz. Önök házigazdaként a bolondját járatják és csúnya tréfát űznek velem.” „Uram”-  kezdte a még mindig ravasz házigazda.

– Uram, eszünkben sincs, Paul a mélyen tisztelt new orleans-i Morphy bíró fia. Édesapja személyesen küldte el hozzánk, mikor meghallotta, hogy a városba ért. A családjának lenne óriási megtiszteltetés, ha a fiúkkal, ki egyébként a város bajnoka összemérné a tudását.

- Minden tiszteletem a bíró úré, de még sem játszhatok egy gyerekkel, kérem egy ilyen győzelem nem volna hozzám méltó.

- Ahogy említettem Paul a város bajnoka, valódi csodagyerek, biztosan méltó ellenfele lesz tábornok úrnak és sokat tanulhat öntől játék közben, amit az egész város nevében előre is köszönünk.

   A kisfiú csak némán állt csöndben és a faragott regency figurákat nézegette, s közben elképzelte, hogy mily haragos ma a király, mert királynéja nem jó vacsorát főzött. Kicsit közelebb lépett a táblához, hogy jobban lássa őket. A tábornok e bátortalan lépés hatására megadóan bár bosszúsan ült le székébe. Némán megfordította a táblát, világos bábokkal a kis Paul felé. A kisfiú le se ült és máris egyik gyalogját a tábla centrumába tolta. A tábornok gyorsan válaszolt, kissé arrébb szintén két lépést megtolva a sötét gyalogot. Paul csak várt és nézte a mezőket, aztán óvatosan újra lépett. A tábornok a fiú minden lépésére gyorsan válaszolt. Aztán lépésről lépésre, a gyors lépések hatására e, vagy túlságosan sok fát tettek a kandalló tüzére, de a tábornok azt érezte fogy a körötte a levegő. Míg végül a királya körül is elfogyott a tér és haragosan lökte fel azt.

- Annyira felbosszantottak, hogy már figyelni sem tudok. A fiúnak óriási szerencséje volt. Most azonban már figyelek, s a város bajnokához méltón játszom. Nem nézem többé a gyereket. Most én vezetem a világos bábokat.

A még mindig ravasz házigazda – a történet eme részében már nem is veszíti el ezt a jelzőt – buzgón segített megfordítani a táblát és felrakni a bábokat.

- Parancsoljanak uraim, izgatottan várjuk a folytatást.

   Mondanunk sem kell közben, mint egy varázsütésre az első parti alatt, vagy inkább a ravasz házigazda üzeneteinek köszönhetően, a szoba megtelt azokkal a helyi vezetőkkel, akik már túl voltak ezen a kínos élményen és most kárörvendően nézték, hogy vergődik egy újabb áldozat a kis Paul karmai között, egész New Orleans dicsőségére. A második parti elkezdődött, most végre a vacsora alatt a tábornok elméjében forgatott megnyitás variációk valósággá válhattak.  A kis Paul körültekintően, lassan lépett, egy gyereknél hihetetlenül sokáig tartó gondolkodási időt követően. A táblán nyugodtan írta tovább minden lépéssel a haragos király történetét, de minden újabb epizódnak, lépésnek megadta a módját.

Alig telt el pár perc, mikor a fiú még csak a hatodik lépésnél tartott, amikor váratlan dolog történt.

- Matt következik. – mondta egy vékony gyerek hang, amely egészen új hangulatot kölcsönzött az estnek. Kuncogás, pusmogás zaja a nézelődők között, s robbanni készülő orkán az ellenfél oldalán. A matt valóban elkerülhetetlen volt, de a tábornok ezt már nem várta meg, kirúgta maga alól a széket, s úgy viharzott el New Orleansból, hogy hírét ezután már csak ez a történet vitte tovább.

- Paul kérsz egy kis tortát? – kérdezte a ravasz, immár végtelen elégedett házigazda felesége.

- Igen, köszönöm. – mondta illedelmesen a fiú. Mikor este hazavitték számára már csak a szájszegletében húzódó hab jelezte győzelmét, amit városának szerzett.

Egy városba mindig érkeznek utazók, egy nagyvárosba minden nap. Magyar utazók New Orleansba ritkábban. Négy évvel tábornokunk után 1850-ben, amikor a kis Paul Morphy már 12 éves volt, az igen erős profinak számító magyar sakkmester, Löwenthal Jakab járt a városban. Hogy-hogy nem, ahogy a mesékben már lenni szokott, ő is a ravasz házigazda vendége lett. Négy év sok idő, de ha egy házigazda ravasz, az bizony négy év alatt is az marad. A történet eleje ugyanaz, a vendég ellenfelet keres, s ígérnek is neki egyet vacsora utánra. Löwenthal Jakab azonban már sakkozó és nem katona volt, így kevésbé feszélyezte, hogy egy ifjonccal játsszon. A játék az játék, játszott ő már sokszor jómódú szülők tehetségesnek tartott fiaival, akiket mind könnyen megvert. Így valójában időpocséklásnak gondolta, hogy Paul ellen játsszék, de gondolta, ha a bíró apa fiát megveri jó pénzért adhat el neki sakkleckéket. S a pár hetes oktatás alatt pénzdíjért játszhat valódi profikkal is. Mindent összevetve a bíró fiával játszani, egy profi sakkozónak nem ígérkezett rossz üzletnek.

Löwenthal Jakabunk már nem izgult a vacsora alatt, amúgy magyar emberhez méltóan minden fogásból kétszer szedett. Sőt Jakabunk már tudta, hogy a házigazda ravasz, ezért kifejezetten biztatta, hogy minél több jómódú szülőt hívjon el a sakkpartira, mikor a bíró fiával játszik.  Had lássák a szülők, hogy Jakab ittlétét érdemes kihasználni, s fiaik szellemi fejlődésébe Jakabon keresztül pénzt is invesztálni. Paul ismét csöndesen besétált a terembe, a helyi kiválóságok bámuló sorfala között. Jakab felállt a fiú közeledtére, aki valami kéznyújtás félével próbálkozott, de Jakabunk, mint egy buta nebulónak leereszkedően megveregette a fejét. Ismét Paul kiváltsága volt a világossal való nyitás. Jakab minden lépése után mosolygott, körbenézett a még mindig bámulók sorfalán – egy sakkpartit követve, a történet e szereplői nem is tehettek mást, minthogy némán bámulnak – majd könnyedén tolta meg gyalogjait, tisztjeit. Miután elfoglalták a bábok a kívánt mezőt, megemelte kissé a kezét és hosszú másodpercekig a bábu felett hagyta, tapsra várva, mint egy operaénekes.

   A játszma tizenkettedik lépésénél, a megnyitás variációjában észre kellett azonban vennie, hogy ezúttal könnyed lépései és fölényes mosolya nem lesz sikere garanciája. A mosoly lassan eltűnt Jakab arcáról és a kitartott kézmozdulat sem tartott már oly sokáig. Paul minden ezt követő jó lépésénél Löwenthal szemöldöke úgy szaladt fel, mint egy komédiában. A két szemöldök mintha külön életet élne, az egyik a csodálkozástól a homloka tetejére ugrott, a másikat pedig összeráncolva egészen az orráig tolta le. A bámulók sorfala, kuncogók és vihogók sorfalává vált át. Jakab számára, a táblán egyre kedvezőtlenebb pozíciók a remélt bevételek rohamos apadását jelezték. Ám három a magyar igazság, még egy magyar sakkmesternél is. Löwenthal az első vereség után visszavonult és utazó ládája mélyéből elővette féltett sakk könyveit, hogy megtalálja a fiú játékának az ellenszerét. Jakab és Paul három partit játszott összesen, bár erős küzdelem folyt a táblán Löwenthal Jakab Paul újabb és újabb újításaival szemben tehetetlen volt. A magyar átutazók azóta is Jakabhoz hasonlóan üres zsebbel távoznak new orleans-i látogatásuk után, míg a kis Paulok habos szájszeglettel hunyják álomra szemeiket.